Games Day 2013

SZERZŐ: MARNEUS 23:12

Sziasztok !

       Az idei évben december 8.-án került megrendezésre a Games day Budapest. Az egész csapat nagyon várta az eseményt tekintve , hogy igen nagy munkába vágtuk fejszénket. A kitűzött nap rohamosn közeledett és hamar véget is ért !

1456747_591793630893707_1823247285_n.jpg

2013.12.07. Szombat

      Kelés reggel négykor .Miután Kedvesem elment dolgozni nekiálltam összeállítani és befejezni a közös projektet. Éppen, hogy kész lettem, mire Kedvesem hazajött és rövid intermezzo után már robogtunk fel Pestre, Lokiékhoz egy kis bemelegítésre a másnapi nagy eseményre ! Jó hangulatú sörözés és egy kis Pizzázás jellemezte a nap hátralevő részét. Korán fekvés és lélekben készülés a másnapra.

2013.12.08. Vasárnap

     Ismét korán kelés ezúttal reggel ötkor. Rövid készülődés után Lokival elindultunk a rendezvény színhelyére. Út közben összefutottunk Ubival is és együtt érkeztünk a tetthelyre. Majd jött a fekete leves. A pakolás. Aki még nem volt az csupán csak elképzelheti mi munka és szervezés van a háttérben. Mivel viszonylag szép számban gyűltünk össze ezért a pakolás egészen gyorsan ment. Mire befejeztük már a bemutatókat tartók többsége is megérkezett és kezdtek kipakolni.

 Egyik nagy kedvenc az Epic asztal Terra ostroma. Az asztal elkészüléséről itt olvashattok:  http://epichq.blog.hu/2013/12/10/egy_terepasztal_szuletese

SAM_5094_1.JPG

 A Hazai Epic Csapat igazán kitett magáért. A Primarchák.

SAM_5097.JPG

     Mivel rengeteg volt a teendő, hogy a tisztelt nagyérdemű jól szórakozzon és a dolgos kéz meg kevés ezért Ubi hamar befogott dolgozni és ide-oda rohanhattam valamint pakolhattam a nevezéseket. Mire végre elszabadultam a rendezvény gőzerővel dübörgött. Lassan a Golden Gobbos asztal is kezdett megtelni. Mit ne mondjak igen erős mezőny sikeredett ebben az évben. Csak kamilláztam néhány nevezés láttán.

SAM_5140.JPGSAM_5137.JPGSAM_5156.JPGSAM_5164.JPG

2013-12-08 15.27.56.jpgSAM_5155.JPG

SAM_5150.JPGSAM_5178.JPGSAM_5129.JPGSAM_5186.JPGSAM_5131.JPG     

    DZC asztal. Csak ami az alapdobozban van . Nagyon hangulatos kis játék. 

SAM_5111.JPG

      Mivel volt még egy kötelességem mégpedig a DZC kipróbálása ezért kis időre elszakadtam a segédkezéstől és "ellógtam" játszani. Erről majd egy külön cikket olvashattok a későbbiekben! Játék után (amit sikerült megnyernem hála a kockáknak) körbe jártam a rendezvényt és kicsit nézelődtem és letudtam pár előre megbeszélt csere-berét és adok-kapokot. Megnéztem a kiállító  standokat és a  Bitz Börzét valamint az asztalokat.

SAM_5107.JPG

A terepasztal verseny győztese.

SAM_5183.JPG

Eden asztal.

SAM_5188_1.JPGSAM_5101.JPGSAM_5102.JPG

Bushido asztal !

SAM_5103.JPG

       Ha jól érzi magát az ember, akkor csak úgy szalad az idő és ez most sem volt másképp. Lezárult a nevezés, a GG-re és megkezdhettük az izgulást. Akivel beszéltem a rendezvényen, az mind el volt ájulva a György és a Sárkány diorámától ezért (sajnos) nagy reményekkel vártam az eredmény hirdetést.

        Idén ismét volt tombola , legnagyobb örömömre. A tombolára igen sok ajándék gyűlt össze mind a boltok mind magánszemélyektől. Ezúton is köszönet érte. A Sorsolást a közjegyző jelenléte nélkül Clawz vezette az ajándékok mellé járó puszit egy tüneményes Manga kislány adata át a jelenlévő Urak nem kis örömére és az Urakhoz tartozó hölgyek nem kis bosszúságára :). Szerencsés voltam Kedvesem valamint 16 db tombola segédletével gazdagabb lettem egy :

- Scicarius kapitánnyal. Ugyan ezt a modellt nyertem két éve. Ezt sikerült elcserélnem egy Cow-os lézer Pointerre.

- Egy doboz Eldar War Walkerrel.

- Egy doboz Space Marine MKII Veteranssal.

2013-12-08 15.46.09.jpg

    A napból és így a rendezvényből sem volt sok vissza, már csak az eredmény hirdetés váratott magára. Nagyon sok szép munka volt az idén, így a Zsűrinek nem lehetett egyszerű dolga. Végül is minden dicséret és  megerősítés ellenére egy Bronz érmet sikerült begyűjtenünk a csapattal. Mivel az egyéniben indított, Mourfang Cavalary figurámat hamar kiszórták ezért nem sikeredett egyéniben szobrocskát nyerni .

   Ez úton gratulálnék minden díjazottnak, köztük a TMT Manufaktura tagjainak. Külön gratulálnék Tippinek aki végre többször is kimehetett díjat átvenni. Igaz, az áhított arany, a legnagyobb erőfeszítés ellenére sem került hozzá, pedig szerintem nem egy esetben megérdemelt lett volna. Továbbá Adrinak és Balázsnak akik bár először indultak de gyönyörű munkáival megérdemelten álltak a dobogóra. Végül, de nem utolsó sorban Sztyopának, aki bár nem tud festeni, mégis megszerezte a 3.Aranyat és ezzel megnyílt a kapu a profi ligába.

SAM_5235.JPGSAM_5204.JPGSAM_5230.JPGSAM_5214.JPGSAM_5206.JPG

     Hát ennyi lett volna az idei Games Day. Mindent összevetve, nagyon jó volt. Amit sajnálok, hogy olyan szétszórt volt a társaság, keveset beszélgettem, ismerősökkel és barátokkal és szokás szerint kevés játékot próbáltam ki. A végére rendesen el is fáradtunk, annyira, hogy az esti közös vacsora-sör partyt ki is hagytuk és hazamentünk. Köszönet érte Egilnek. Természetesen biztos volt a rendezvénynek negatívuma amit én nem részleteznék vagy mert nem akarom vagy mert nem tudom. :)

Vélemény , kérdés, észrevétel jöhet ide kommentben ! 

MAC

2013 dec. 10

Címkék: 2013 gamesday

A bejegyzés trackback címe:

https://tmtmanufaktura.blog.hu/api/trackback/id/tr35684900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sztyopper 2013.12.11. 18:32:32

Én úgy láttam, hogy tiszta stresszben voltál Tomi.
Fel s alá futkároztál, még a ládára is felszálltál.
Amúgy tényleg jó volt a GD. Végre az első ahol nem untam szarrá magamat.

Transferatu 2013.12.15. 20:15:14

Hát, én nem sokat kaptam Tomiból. Néha elrobogtam mellette, és ránéztem, mit matat az asztalon. Tippi mellett is elrobogtam, és megnéztem, épp melyik figurát pakolja a nevezések közé. Lehet hogy jövőre én is lefoglalom magam és beülök eladni a bitzbörzére, hátha...
Ha megy annyira az adás, mint a vétel, akkor nagyon jól fogok járni. Mondjuk most Fernilion járt jól a vásárokkal:D

MARNEUS 2013.12.16. 13:57:06

..és egészen pontosan mit is adsz el ??? :D

MAC

Transferatu 2013.12.19. 09:17:46

@MARNEUS: a 3d printtel készült és műgyantában sokszorosított Fallen Angel daemon prince ötletemet fogom...

TMT MANUFAKTURA

A TMT Manufaktúra egy baráti társulás, amely egyedi figurák megtervezésével-kivitelezésével-festésével foglalkozik, ezenfelül tereptárgyak és terepasztalok készítésével.A blogunk célja, hogy minél szélesebb körben ismertek legyünk, hogy berobbanjunk a köztudatba, és természetesen hogy nyomon követhetőek legyenek a munkáink.

Tagok:

Bíró Sándor alias Transferatu (az első T): Grafikus tervezés, szkrecsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat. Beteg elménk által megálmodott világot Ő veti papírra.

Boros Tamás alias MAC(az egyetlen M) : Konvertálás, szkreccsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat.

Tombi Tibor alias Tippi (az utolsó T) : Festés

Címkék

2011 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2014 (5) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (1) 40k (9) A (1) acolyte (1) angel (1) art (1) átvezető (7) baráti (2) beach (1) bemutatkozás (1) Bemutató (1) bike (1) brainstorm (1) character (2) Címkék (2) CMON meghívó (1) conversion (11) convert (7) counters (2) daemon (2) dark (1) day (1) deathskull (3) deff (2) diorama (6) dread (2) dreadnought (1) dwarf (1) DZC (4) épület (9) eszköz (1) évkezdő (1) fallen (1) fantasy (1) Fantasy (7) festés (9) flames (1) games (1) gamesday (6) grafika (2) green (9) greenstuff (2) heresy (1) ismertető (3) jam (1) Khador (5) kicsomagolás (2) kitbash (17) Kommentár nélkül (1) konvert (12) KOW (1) közös Cikk (1) malifaux (7) MalifauxJam (2) Móvár (2) nemzetközi (2) nurgle (1) of (1) ogre (1) ork (8) paint (6) painting (3) reklám (1) renowar (1) stuff (3) styrol (18) szabály (1) szkreccs (14) szpííd (2) talp (1) terrain (2) terv (6) törpe (3) Tutorial (7) Uj játék (4) Új játék DZC (3) unclean (1) verseny (9) waagh (1) war (1) warhammer (14) Warmachine (5) western (6) ww2 (2) Címkefelhő

Friss topikok

süti beállítások módosítása