GéDé Húsz -tízenegy

SZERZŐ: MARNEUS 11:53

octopuss.jpg

Üdv néked kedves Olvasó ! 

Hát ez is elérkezett és már el is múlt. A várva-várt esemény a Games Day Budapest 2011  rendezvény. Azt hiszem az olvasók legtöbbjének nem kell bemutatni a rendezvényt, ami a hazai figurás játékok éves nagy találkozója.

Azt kell mondjam az idei rendezvény egy fokkal ismét jobb volt mit az előzőek. Ha jók az értesüléseim akkor legalább annyian voltunk mint tavaly bár szerintem többen is. Az idén végre méltó nyilvánosságot kapott a rendezvény mivel az egyik legnagyobb hazai hírportál készített videóriportot.
index.hu/video/2011/12/04/gamesday/

Örömmel láttam, hogy volt pihenő sarok bár én magam nem vettem igényben mert végig cirkáltam a teremben de más helyettem is használta. Az idén először a többi hazai forgalmazó mellett kint volt a Főnix Csarnok is a legnagyobb örömömre és pénztárcám legnagyobb sajnálatára :).

Az idén folytatódott a Skirmish  játékok térhódítása. Malifauxból (személyes kedvenc) négy asztalon is tartottak bemutatót (sajnos nem a mi asztalunkon) de a többi ismert és kevésbé ismert játék is helyet kapott. Öröm volt látni, hogy a nagy nevek mellett az első hazai fejlesztésű játék a DiL is megjelent a bemutatón. Ez igencsak örömteli esemény tekintve, hogy a Manufaktura épületeit használták a bemutatóhoz valamint az indexes riportban az egyik kiemelt téma volt. A találkozó talán legsikeresebb része a börze volt ahol szinte mindenki megtalálta a szívének és pénztárcájának megfelelő figurákat , modelleket , alkatrészeket. Az pedig , hogy ismét találkoztam a hobbi öregjeivel és ha csak pár mondatot is de tudtunk beszélni tovább növelte az amúgy sem kicsi élmény faktort.

A Games Day kiemelt része a Golden Gobbo. Az idén hajszál pontosan ugyan annyi nevezés volt mint tavaly. Ez úton is köszönet a zsűrinek az áldásos munkájáért. Geridevil, MAXXxxx,Wolfi  és a többi profi ismét elkápráztatott bennünket szebbnél-szebb alkotásaikkal. Külön köszönet és gratula nekik. Megemlíteném még Sztyopát aki végig azt hajtogatta, hogy nem is lett az olyan szép a figurája :) ...és a végén egy arany Gobboval tért haza a Confrontation Wolfen festésének köszönhetően. Manufaktura is nevezett az Orks on the Beach kompozícióval. Sajnálatos módon a Water effect nem száradt ki időben. Később Geridevil mondta, hogy legalább két hét kell neki a kiszáradáshoz ! Öröm az ürömben , hogy mindezek ellenére döntős lett a nagy mű. Az egyéni nevezéseimre már nem maradt idő a Manufakturás mű mellett éppen ezért korábbi alkotásokat hoztam valamint Kabának festett Eden csapatot. Mindezek ellenére nem sikerült szobrocskát szereznem viszont Kaba lyánykái bejutttak a döntőbe. Ennek azért örültem ! Egyetlen apró észrevétel a szervezők felé. Jövőre jó lenne ha lenne külön Dioráma kategória mert a nyitott már így is túlzsúfolt és a zsűrinek is nehéz dolga van egy-egy döntés meghozásakor.

Külön meg kell említenem a Manufaktura harmadik tagját Tippit aki megtörte idei "balszerencse" sorozatunkat és begyűjtött egy Bronz Gobbót...ha minden igaz akkor pont a Boncterem diorámára szánt egyik hentes segéddel (Sebastian). Ez úton is Gratula neki. Legnagyobb fájdalmamra a Boncterem sem készült el teljesen ...de majd jövőre remélem megláthatjuk a kész művet !

Hát ennyi lenne a beszámoló. Egy probléma volt a rendezvénnyel , hogy nagyon hamar véget ért...már alig várom a GD2012-t. Jó volt veletek ....jövőre ugyan itt :) 

Végül pár kép ....

 Boys on the Beach....

DiL bemutató Gróffal....

Geridevil Krakenje .....

 

 Sebitar erődje....

 

 

 ...szokás szerint itt lehet kérdezni , kritizálni meg minden ilyen dolgot ! 

 

MAC

2011 dec. 05

Címkék: verseny day games

A bejegyzés trackback címe:

https://tmtmanufaktura.blog.hu/api/trackback/id/tr563438662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wolflord_EC 2011.12.05. 14:09:21

Azért Sebitar nevét, mint a vár készítőjét javítsd ki a cikkben. :)

Calebros 2011.12.05. 14:16:26

Ha a víz kiszárad, csinálsz majd új fotót? Nagyon bejön az egész csak gondolom még túl habos :)

MARNEUS 2011.12.05. 14:18:51

Javítás :pipa :)

@Calebros :Köszi ! Természetesen de ahhoz még kell egy -két hét:) meg egy kis plusz munka a hab effecttel :)

MAC

Roodie a Farkas 2011.12.05. 15:08:43

Sörhab kell, referenciának!

NightseeR 2011.12.05. 15:47:18

Áh, szóval az orkos a tiétek volt :) Grat, személy szerint nekem nagyon tetszett, még a khm...nem teljesen víz hatású vízeffekttel is :)

sztyopper 2011.12.05. 15:50:07

Szerintem büdösnagy bunkóság volt Geridevil-től, hogy egy akváriumot nevezett a nyilt kategóriában. :-)))

De mint említettem szerintem marha jó lett a diorámátok. nagyon szeretem ha egy téma tele van humorral. Aki Skandar Graunon nőtt fel, az díjazza ezeket a poénos ötleteket.

Ami a festést illeti, én tényleg nem értek hozzá. A mai napig sem értem hogyan került az az arany gobbó hozzám. Pedig a pálinkámból sem ivott Maxxx.

NightseeR 2011.12.05. 15:53:32

Áhá, szóval te voltál az, aki a jelenlétemben Tippit pálinkázni és sörözni invitáltad :D

sztyopper 2011.12.05. 16:03:02

@NightseeR: Kénytelen voltam invitálni, mert a teremben nem lehetett inni. :D

Transferatu 2011.12.05. 16:21:46

Az a pálinka kifejezetten jól sikerült darab volt, nevezni kellett volna a nyitott kategóriában. :D
Óóórkokról szólva, sajna a WH40k orkjai is tele voltak még az elején ilyen humorokkal, amit szépen lassan kiöltek belőle. Szerintem a vén rókák még emlékeznek rá. Rugó Tréder és második kiadás még kifejezetten vicces volt... de "már elmúlt".
Én személy szerint szerettem volna ezt a nosztalgikus hangulatot belevinni a dióba.

MARNEUS 2011.12.05. 20:33:05

@Sztyopa :Köszi !Még csiszolunk rajta és majd ismét be blogoljuk. Ami azt illeti maximálisan egyet kell értsek Trasferatuval :) A pálinka tényleg aranyérmes volt :) és a humor nagyon kiveszett a WH világából :(

MAC

Sebitar · http://sebitar.blog.hu 2011.12.05. 21:23:22

Uff!

Grat a csapatnak! És grat egyenként is...
A tengerpart nekem nagyon bejött, tetszett az ötlet nagyon, és szerintem a megvalósítás is jó lett, ha kiszáradt a víz effekt mindenképpen tegyetek fel képet!

Sebitar

Sebitar · http://sebitar.blog.hu 2011.12.05. 21:25:12

Ja! És a western épületekről szeretnék még beszélni veled MAC, érdekelne a technika jobban:D
Van esetleg msn ed? Ha igen akkor a sebitar_@hotmail.com on megtalálsz, ha nem akkor majd inkvizítoron privibe:)

MARNEUS 2011.12.05. 22:13:08

@sebitar :Köszönjük szépen ! Természetesen és nagyon szívesen segítek és elmondom a technikát! MSN-re is felveszlek. De addig is nyugodtan mehet az Inkvizitoron a Privi !

MAC

kabaman 2011.12.05. 22:27:14

A HP-s nyitott kategórián jót rötyögtem :-)

Sebitar:
Ha nem bánod, én is felveszlek MSN-re, rég beszéltünk egy hosszadalmasat.

MAC:
Később majd hol lesz helye a diorámának?
Remélem olyan helyre kerül, ahol sokan látják majd, és kedvet kapnak a hobbihoz.

Sebitar · http://sebitar.blog.hu 2011.12.05. 22:31:20

Uff!

kabaman, persze vegyél nyugodtan, sőt tőlem az vesz fel aki akar:DDD

Sebitar

MARNEUS 2011.12.05. 22:34:15

@Kaba! Sajna egyenlőre csak a szekrény tetejére kerül itthon nálunk ! Bár szívem szerint én is kiállítatnám valahol :) de sajna ilyenre nincs lehetőség !

MAC

sztyopper 2011.12.06. 05:50:33

@MARNEUS: Érdekes, hogy makett üzletek ilyenre nem csapnak le.

Jobban látogatott üzletekben simán elférne egy zárható vitrin, oszt felkérni a versenyzőket egy évre hadd állítsák ki a műveiket.

TMT MANUFAKTURA

A TMT Manufaktúra egy baráti társulás, amely egyedi figurák megtervezésével-kivitelezésével-festésével foglalkozik, ezenfelül tereptárgyak és terepasztalok készítésével.A blogunk célja, hogy minél szélesebb körben ismertek legyünk, hogy berobbanjunk a köztudatba, és természetesen hogy nyomon követhetőek legyenek a munkáink.

Tagok:

Bíró Sándor alias Transferatu (az első T): Grafikus tervezés, szkrecsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat. Beteg elménk által megálmodott világot Ő veti papírra.

Boros Tamás alias MAC(az egyetlen M) : Konvertálás, szkreccsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat.

Tombi Tibor alias Tippi (az utolsó T) : Festés

Címkék

2011 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2014 (5) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (1) 40k (8) A (1) acolyte (1) angel (1) art (1) átvezető (7) baráti (2) beach (1) bemutatkozás (1) Bemutató (1) bike (1) brainstorm (1) character (2) Címkék (2) CMON meghívó (1) conversion (10) convert (7) counters (2) daemon (1) dark (1) day (1) deathskull (3) deff (2) diorama (6) dread (2) dreadnought (1) dwarf (1) DZC (4) épület (9) eszköz (1) évkezdő (1) fallen (1) Fantasy (7) fantasy (1) festés (9) flames (1) games (1) gamesday (6) grafika (2) green (9) greenstuff (1) heresy (1) ismertető (3) jam (1) Khador (5) kicsomagolás (2) kitbash (16) Kommentár nélkül (1) konvert (12) KOW (1) közös Cikk (1) malifaux (7) MalifauxJam (2) Móvár (2) nemzetközi (2) nurgle (1) of (1) ogre (1) ork (8) paint (6) painting (3) reklám (1) renowar (1) stuff (3) styrol (18) szabály (1) szkreccs (14) szpííd (2) talp (1) terrain (2) terv (6) törpe (3) Tutorial (7) Uj játék (4) Új játék DZC (3) unclean (1) verseny (9) waagh (1) war (1) warhammer (13) Warmachine (5) western (6) ww2 (2) Címkefelhő

Friss topikok