Nekromantia, oszló hús és vér

SZERZŐ: goblinpirate 10:31

DSCN78711.JPG

Üdvözletem minden kedves olvasónak!

Először is elnézést kérek Kaba barátomtól hogy egy héttel megcsúsztattam a bejegyzés életre keltését, gondolom már fened a késed Kabám emiatt, kárpótlásul kicsit tartalmasabb poszt-ot adok át neked.

Nos, ugyebár múltkor írtam a terveimről, amiért jól meg is kaptam hogy kb annyit ért az a poszt mint halottnak a csók, viszont az első lépést ki is lehet pipálni, ugyanis befejeztem Nicodem-et és a megmaradt hármas számú Punk zombit, ergo 100%-os festettséget kapott az Undertaker's Lot alapdobozom.

Főleg azért döntöttem úgy hogy velük kezdem a sort, mert körülbelül nyár óta halasztgatom a kifestésüket, plusz nem utolsó sorban rákockultam a The Walking Dead-re, és annyira megfogott a sorozat, hogy muszáj volt valamit zombulnom.

Ennek a ténynek igencsak csak örülök, a magamtól elvárt szintre sikerült őket kifestenem, meg vagyok elégedve velük, és büszkén ki merem tenni őket bárkinek az asztalára bárminemű szégyenérzet nélkül. Vannak olyan részek amikkel nem vagyok 100%-ig elégedett, de ez nálam teljesen normális :3.

A festés folyamán voltak holtpontjaim, példának okáért, Nicodem kabátja végleges formáját megelőzően, két másik verzióban is ki volt festve, mondanom sem kell, szarul nézett ki, és azért festettem át. Ugyan ez volt a 3. Zombi bőrével is, aztán a végén kiegyeztem vele egy friss hullás emberi bőr kinézettel, amire majd a veterán hobbisták felhördülnek nagy bőszen, hiszen a zombik bőre szürke meg ződ, me halottak, nem lehet ennyire "élő" a bőrük he!

Erre csak annyit mondok, igazatok van srácok, de én mindig is ragaszkodtam ehhez a rajzfilmes festési stílushoz, ez jellemez engem, ezt szeretem :).

 

Hálás vagyok Tominak a talpakért, egyszerű de mégis frankó módon csinálta meg nekem őket, és elég sokat dobnak az összképen, még egyszer köszi pajti!.

 

Múltkor megkérdeztem Tomit hogy mennyi plusz zombit kell beszereznem a csapathoz, a válasz: "10 db elég lesz :D:D".

Egy kis előszó ehhez: Volt nekem 10 Mantic-os zombim, ugye a bemutatós alapdobozból, viszont nekem egyáltalán nem tetszenek, túlságosan Fantasys a kinézetük, úgyhogy Tominak adtam őket, ő pedig cserébe megcsinálta nekem az Anvil of Doom-om.

Alapvetően az volt az ötletem hogy Gws zombikat veszek, de rájöttem hogy azok sem kevésbé meseszerűek, ezért fellapoztam Google-t mert ugye a barátom, és nekiálltam keresgélni hogy milyen zombikat találok a piacon.

A náci rohamosztagos zombiktól kezdve, a zombi kosaras játékosok-ig szinte mindenfélét találtam, de nem igazán illett a képbe egyik sem, viszont a keresés végén rábukkantam egy nagyon megnyerő gyártóra, aki ténylegesen "élethű" zombikat árul, akik nagyon is megfelelnek az elvárásaimnak.

Anno láttam is hogy egy srác árul Inkvizítoron belőlük egy tucatot, de mire ráírtam, valaki már el lootolta előlem őket, így marad az a verzió hogy majd közvetlenül a gyártótól rendelem meg őket, öröm az ürömben hogy azóta a dobozt kibővítették kilenc főre, így csak egyet kell rendelnem első körben. árban körülbelül 4000 Ft a 9 fehér fém figura, képről a minőséget láthatjátok, szerintem elég jó, postaköltség pedig kemény három dollár, ami elenyésző.

 

A gyártó a Red Box Miniatures, főleg hősöket gyártanak, és kisebb egységeket, gondolom ez azért majd bővül idővel

Akit érdekel, itt megtalálja a gyártót:

www.red-box-games.com/

 

Erősen agyalok azon hogy mi lesz a következő projekt bérfestések mellett, Perdita alapdobozom kifestése vagy inkább az SW Runepriest végleges befejezése, mert azon is már vergődöm egy ideje, majd meglátom.

Ellenben Perditáékat összeraktam, és csináltam nekik egyszerűbb talpakat, az új White Lion dobozban van 2 farkasfejes kő díszítő elem, ami két félből tevődik össze, jól néznek ki, nos, ezekből könyörögtem ki 4 felet Peti barátomtól, és ezekre applikáltam rá a csapat nagyobbik részét, mivel négy volt és öt talp, ebből adódik hogy egyet kettévágtam hogy megoldjam a problémát. Ezután sorjázás, alapozás, így most teljes harci készültségben várják hogy nekik ugorjak.

Találtam egy jó festős tutorialt Perditához,srác érhetően magyaráz, alapozástól a teljes kifestésig végigvezeti a műveleteket,esetleg ha valakit érdekel, itt meg tudja nézni:

 

Ennyi lett volna egyelőre a mondandóm, amint haladtam valamivel tartalmasabbat, újra jelentkezem.

Ha nagyob felbontásban is meg szeretnétek nézni a képeket, akkor ebben az albumban megtaláljátok őket:

picasaweb.google.com/108815255237549092407/Blogroll

Kellemes napot nektek.

Ahoi! 

2012 már. 17

A bejegyzés trackback címe:

https://tmtmanufaktura.blog.hu/api/trackback/id/tr204321686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BoneHeart 2012.03.17. 11:26:07

Esetleg nézd meg ezeket: www.heresyminiatures.com/shop/index.php?main_page=index&cPath=1_11_27

bár papíron ghoulok, nem zombik, szerintem nagyon pöpecek, bár az áruk kicsit húzósabb is. van dagadt ghoul king, csecsemőt zabáló, stb.

goblinpirate 2012.03.17. 11:29:49

@BoneHeart:

Egész jól néznek ki,sőt egyik másik kifejezetten vicces :D. Annyi hogy az arcuk inkább Ghoul-os, azon látszik azért, testükön annyira nem, de ettől függetlenül frankón néznek ki:)

NightseeR 2012.03.17. 11:50:37

Hmm, zsírul néznek ki, nekem a "friss hullás" punk zombi kifejezetten tetszik, egy receptet arra a bőrre esetleg megosztanál? :) (nem, még mindig nem haladtam kb semmit a Necromundás cuccokkal, most wolfokat talpazok... :P)

goblinpirate 2012.03.17. 14:33:01

@NightseeR: Ott a bőr az alap verzió, Dark Fleshtone alap, arra Dwarf Flesh, aztán Dwarf+Elf F 50-50, utána D+E 20-80, aztán tiszta Elf Flesh, utána Elf Flesh+ BBone 50-50, és ezt világosítod ki tiszta csontszínig, vagy addig ameddig szeretnéd, lehet variálgatni, én tiszta csontig felvittem.

Pedig már várom a nekromundás csapatot nagyon, wolfokat?

NightseeR 2012.03.17. 14:55:33

Jah, wolfokat, 2000 pontos Loganwing, 2 fenrisian wolf és egy drop pod híján megvan a sereg, talpazva, alapozva, talpak festve, kb 5 figura festve :)

goblinpirate 2012.03.17. 15:12:01

Frankó ^^ És a Káosz Wolfokkal hogy állsz?

NightseeR 2012.03.17. 15:17:46

Ők azok :) Csak a fele nem volt talpazva + Logan és a pap is átkerült a 60mm-es talpáról 40esre...

goblinpirate 2012.03.17. 17:03:28

Jah én azt hittem hogy van egy rendes Wolf sereged is :D.
Érdeklődve várom azokat is kiteljesedni:D

NightseeR 2012.03.17. 17:39:49

Azért KÉT wolf sereg nem kellene... :) Majd lassan lefotózom őket osztagonként...no meg nem mellesleg holnap végre kipróbálom őket a csatamezőn is :D

MARNEUS 2012.03.18. 11:03:19

Tippi !

Grat ! Jó kis cikk lett és Nicoék is baromi jól néznek ki!
Várom a folytatást !

MAC

TMT MANUFAKTURA

A TMT Manufaktúra egy baráti társulás, amely egyedi figurák megtervezésével-kivitelezésével-festésével foglalkozik, ezenfelül tereptárgyak és terepasztalok készítésével.A blogunk célja, hogy minél szélesebb körben ismertek legyünk, hogy berobbanjunk a köztudatba, és természetesen hogy nyomon követhetőek legyenek a munkáink.

Tagok:

Bíró Sándor alias Transferatu (az első T): Grafikus tervezés, szkrecsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat. Beteg elménk által megálmodott világot Ő veti papírra.

Boros Tamás alias MAC(az egyetlen M) : Konvertálás, szkreccsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat.

Tombi Tibor alias Tippi (az utolsó T) : Festés

Címkék

2011 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2014 (5) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (1) 40k (8) A (1) acolyte (1) angel (1) art (1) átvezető (7) baráti (2) beach (1) bemutatkozás (1) Bemutató (1) bike (1) brainstorm (1) character (2) Címkék (2) CMON meghívó (1) conversion (10) convert (7) counters (2) daemon (1) dark (1) day (1) deathskull (3) deff (2) diorama (6) dread (2) dreadnought (1) dwarf (1) DZC (4) épület (9) eszköz (1) évkezdő (1) fallen (1) Fantasy (7) fantasy (1) festés (9) flames (1) games (1) gamesday (6) grafika (2) green (9) greenstuff (1) heresy (1) ismertető (3) jam (1) Khador (5) kicsomagolás (2) kitbash (16) Kommentár nélkül (1) konvert (12) KOW (1) közös Cikk (1) malifaux (7) MalifauxJam (2) Móvár (2) nemzetközi (2) nurgle (1) of (1) ogre (1) ork (8) paint (6) painting (3) reklám (1) renowar (1) stuff (3) styrol (18) szabály (1) szkreccs (14) szpííd (2) talp (1) terrain (2) terv (6) törpe (3) Tutorial (7) Uj játék (4) Új játék DZC (3) unclean (1) verseny (9) waagh (1) war (1) warhammer (13) Warmachine (5) western (6) ww2 (2) Címkefelhő

Friss topikok