Dropzone Commander ismertető - Első rész

SZERZŐ: MARNEUS 15:37

Sziasztok !

 

Rendhagyó módon most nem egy barkács beszámoló következik hanem egy új játék ismertetője Leaxe Mester tollából. Ez a játék nem más mint a Dropzone Commander. A címből már kiderül,hogy lesz még folytatás. De nem is szaporítom a szót. Íme a Cikk!

 

Dropzone Commander – Első rész

 

IMG27_Box_Art_1024x1024.jpg

A dátum 2670

       Az emberiség aranykora a történelem homályába vész. Már senki sem emlékszik a korszakra, amikor az emberi faj megrögzötten és ellenállás nélkül terjeszkedett az űrben.

   A Föld és a Bölcsővilágok odavesztek a Scourge invázióban, amely összezúzta és szétszaggatta az emberiség által birtokol területeket. Az emberi civilizáció maradványai most csak a peremvilágokon léteznek, de az elszórtan elhelyezkedő bolygók fejlettsége meg sem közelíti az emberiség korábbi dicső időszakának szintjét.
De még így is van remény!
Az emberiség új erőt, egységet és célt lelt még ebben ebben a baljós korban is. A kolóniák erőteljes és dinamikus terjeszkedésbe kezdtek, amely páratlan fajunk történetében. Egyetlen közös cél vezérli őket – a visszahódítás.
    Az Egyesült Emberi Kolóniák (EEK – angolul United Colonies of Mankind) csapatai az emberi faj korábbi bölcsője felé nyomulnak, szembeszállva a félelmetes Scourge fajjal, bolygóról, bolygóra haladva. Sok ellenséggel kell majd szembenézni, és sok szövetség vár rájuk az úton, ezen a csillagok közötti odüsszeián, melynek távoli, kecsegtető célja maga a Föld.



A fenti idézetet akár egy sci-fi könyv hátlapján is olvashatnánk. Viszont most nem erről van szó. Egy terepasztalos stratégiai játék alaphangulatát foglalja össze röviden, és felvázol számunkra egy távoli jövő képet, ahol az emberiség a túlélésért és a korábbi területeinek visszaszerzéséért küzd.
   A játék, amit most szeretnénk bemutatni néhány cikken keresztül, a Dropzone Commander (DzC). Ez a 10mm méretarányú játék 2012-ben debütált a Salute rendezvényen, Londonban. Sokaknak leesett az álla mind a figurák minősége, mind a tereptárgyak kidolgozottsága és hangulata miatt. Mint kiderült, a játék tervezője, David J Lewis, egymaga dolgozta ki a szabályrendszert ás a háttértörténetet, tervezte meg a figurákat (3d szoftverrel és kézzel), festette ki őket és és indította útjára az egész játékot. A szabálykönyv grafikái és a rengeteg remek fotó szintén az ő műve.
A játékot megjelenésekor nagy érdeklődés övezte, ami később alábbhagyott, mivel a csodálatos kidolgozású műgyanta modellek sokaknak túl drágának bizonyultak, illetve nem akartak belekezdeni egy újabb játékba. Viszont akik belevágtak a játékba, igencsak pozitívan nyilatkoztak róla.

A mostani cikkben még nem megyek bele a szabályok ismertetésébe, hanem elsőre csak az alaphangulatot megadó fajokról ejtenék pár szót. Először a kétjátékos alapkészletben lévő EEK és a Scourge kerül bemutatásra, 
majd a másik két fajjal folytatjuk hamarosan.

Egyesült Emberi Kolóniák (EEK – angolul United Colonies of Mankind)

UCM_starter_army_1_1024x1024.jpg

 
   A Scourge invázió óta az emberi kolóniák szétszóródva léteznek csak. Távoli bolygók és határvilágok, melyek mind kulturálisan, mind az életfeltételeikben rendkívül eltérőek. Az egyesülésüket a közös cél vezérli. A fortyogó bosszú, hogy visszahódítsák az emberiség elveszett területeit és leszámoljanak a Scourge-el. Másfél évszázaddal a Föld és a Bölcsővilágok elvesztése után, az EEK-nak sikerült felvonultatnia az emberiségnek a történelme során valaha látott eddigi legnagyobb haderőt, egy hatalmas amadát, mely a régi és az új ellenségek ellen lép a harcmezőre.

A kolóniák

   A EEK bolygói korábbi határvilágok, melyeket a Scourge invázióig csak szerencsevadászok, léhűtők, semmirekellők és törvényenkívüliek valamint a profitra éhes vállalkozók népesítették be. A világok valódi fontossága nem a szépségükben rejlett, hanem az itt található jelentős mennyiségű ásványkincsekben. A kolóniák fejlődését jelentősen befolyásolta az invázió után ezekre az jelentéktelen, elmaradott bolygókra érkező menekülők tömege. Az itt élők és az érkezők keveredése egy új, dinamikus civilizációt hozott létre. Ma a kolóniák iparilag jelentősen fejlettek és folyamatosan állítják elő az emberi hadigépezet számára szükséges fegyvereket, járműveket, amelyek a Scourge elleni harchoz szükségesek.  A rengeteg nyersanyag elengedhetetlennek bizonyult ahhoz, hogy az emberiség ilyen látványosan visszanyerje erejét. Az EEK becsült lakossága jelenleg 20 milliárd fő.


Katonai hatalom

     Annak ellenére, hogy az EEK demokratikus alapokkal rendelkezik, valójában egy katonai állam. A jelenlegi struktúrát a kényszer szülte és nem egy zsarnoki hatalom eredménye. Sok katonai és flotta parancsnoki pozícióval automatikus együtt jár egy szenátusi és vagy akár Nagytanácsi hely is. A legtöbb civil politikus határozottan
támogatja a Visszahódítást, valamint elismerik, hogy a védelmi kérdések mindennél előrébb valóak. A EEK  lényegében megalakulása óta hadiállapotban áll.

u1.jpg
      A legtöbb EEK polgár élete zord és fegyelmezett. A Visszahódítás erejét az emberek fáradságos munkája biztosítja. A legtöbben elfogadják és eltökélten viselik ezt a sorsot, remélve, hogy egy nap újra saját szemükkel pillanthatják meg a buja Bölcsővilágokat és a Földet magát. Sokak szívében ott él ez a remény, akik ámulva hallgatták régen nagyszüleik történeteit a hatalmas vásosokról, a zöldelő kertekről és a kényelmes, nyugodt életről. Mindenki tudja és érti, hogy a szabad jövőt csak akkor érhetik el, ha a Scourge-t kiírtják.

Offenzíva

       A központi EEK katonai vezetésének stratégiájának központi eleme a bolygók hatékony és villámgyors megtámadása/lerohanása az űrből. Majdnem a teljes EEK arzenált ezt az alapvető elvet szem előtt tartva tervezték, a legnagyobb leszállóegységtől az egyszerű gépkarabélyig. Minden EEK konstrukció könnyű, hatékony, praktikus és költséghatékony, hiszen ezek teszik lehetővé tömeges bevetésüket.

Járművek

      Az EEK modern páncélozott járművei már csak alig hasonlítanak a 20. század ormótlan, nehézkes gépeihez. Könnyűek, hisz ez elengedhetetlen a gyors orbitális bevetésekhez, viszont fejlett kompozit páncélzatuk, aktív védelmi rendszereik, alacsony profiljuk és a nagy számban történő bevethetőségük miatt jelentős erőt képviselnek.
  Az EEK járművek kinézetét kimondottan a funkcionalitás határozza meg. Éles vonalak és a kompakt forma a jellemzőek. Az alacsony profil lehetővé teszi a legjobb szállíthatóságot és jelentősen megnehezíti az ellenség lövészeinek dolgàt. A járművek legénységének így nem sok hely marad, de a kényelem nem játszik fontos szerepet.


UCM_on_Parade_1024x1024.jpg

   Az EEK ipari gépezete megdöbbentő mennyiségben ontja magából a harci járműveket. A kolóniák hatalmas erőforráskészleteinek fontossága itt mutatkozik meg igazán. A fejlett fegyverzettel rendelkező páncélos horda ugrásra készen áll, hogy bosszút beteljesítve pusztító csapást mérjen a Scourge seregre és mindenki másra, akik az útjukba állnak.

A Scourge

 
    A Scourge egy visszataszító, neuro-parazita életforma, mely képes arra, hogy áldozata életét teljesen az irányítása alá vonja és a saját céljaira használja. Lételemük a hódítás és más fajok beolvasztása. Életformájuk maga legalább annyira veszélyes, mint az általuk alkalmazott félelmetes haditechnika.

A Scourge a galaxis valódi ragadozója.


Scourge_starter_army_1_1024x1024.jpg
     A központi bolygók és a Föld hihetetlen asszimilálása miatt a Scourge azonnal az emberiség létét veszélyeztető fő tényezővé vált. Pusztításuk módját látni is szörnyű és visszataszító, viszont még mindig sokkal jobb egy plazmafegyvertől halált halni, mint élve fogságba esni.

A fajtiszta scourge

   A gazdatesten kívül egy scourge látványa bár gyomorkavaró, nem tűnik veszélyesnek. A felnőtt példányok  csonttalan, puha, törékeny teste szinte nem is látszik végtagjainak számtalan tapogatókarjától. Teljes életüket le tudják élni gazdatest nélkül is. A feltételezések szerint a neuro-parazita képességeik csak törzsfejlődésük késöbbi szakaszában jött létre, addig gazdatestek használata nélkül alakult ki a faj.
A lárvaállapotot túllépve után a Scourge már nem is tud gazdatestet használni, ha addig nem talált. Így már csak eredeti törékeny formájában tud létezni. Ez lehetett egyik mozgatórugója annak, hogy a Scourge más, erősebb fajok testét használja.
Egy fajtiszta scourge teljesen alkalmatlan bármilyen harctéri funkciót ellátni. Normál gravitációnál is már csak maximum folyadékokban tudna mozogni. Ennek ellenére a fajtiszta példányok a harctéren is feltűnnek. A Scourge roncsok vizsgálatakor a furcsa rovarszerű járművekben fekete szurokszerű tápanyagfolyadékban lebegő fajtiszta Scourge-t találhatunk, mely irányítja a gépezetet. Úgy tűnik, ha a lárvák nem jutnak időben gazdatesthez, akkor mesterséges módszerekhez folyamodnak és épített testben élnek tovább. A járművek ragadozókhoz hasonló mozgása zavaróan életszerű, amit azzal magyaráznak, hogy a szerkezet és a benne lévő scourge lényegében egy test. Teljes összeolvadás.

Gazdatest

   Ahhoz hogy egy Scourge valamilyen szinten erősebb legyen eredeti alakjánál, szénalapú gazdatestekre van szükségük. A módszerük a mai napig rejtely az EEK tudósai számára, hiszen még senkinek nem volt alkalma megfigyelni, illetve senki nem élte túl, hogy beszámoljon róla. Az a néhány ember, akiknek sikerült megszökni a Scourge szaporító kaptárakból, elviselhetetlen sikolyokról és szenvedés hangjairól tudtak csak mesélni. A kínzó átalakítás akár hónapokig is tarthat...
  Külsőleg a gazdatest megtartja eredeti fizikai formáját a birtokbavétel első szakaszában. Belül viszont zselészerű háló alakul ki, mely a gazdatest idegrendszerére kapcsolódik. Hamarosan a külsö jelek is egyértelműek lesznek. A megemelkedett szomjúságérzet és az állandó izzadás az első észrevehető jele hogy a gazdatestet birtokába vette a lárva. Furcsamód a gazdatest nem termel több pigmentet, így az egyre sápadtabb és sápadtabb lesz. A szemek végül vörössé válnak. Egy idő után az izzadás és a szomjúság annyira intenzívvé válik, hogy az eleset bajtársak és ellenségek vérét is rendszeresen megpróbálja a gazdatest kiszívni. A Scourge meghosszabbítja a gazdatest életét, ami így akár több évszázadot is élhet. Amikor a Scourge végül elpusztul, a gazdatest szörnyű fájdalmak közeppette megőrül és szintén meghal.

   A Scourge teljesen kizsákmányolja az elfoglalt bolygókat. Az emberi ipari központokat a nap 24 órájában működtetik, gyakran feljavítva azokat és hozzáépítve a saját szerves anyagból épültnek tűnő létesítményeiket.  A Scourge számára haszontalan területeket magára hagyják, így az egykor zsüzsgő kulturális és szórakoztató centrumok helyén található kísértetiesen üres építményeket a természet fokozatosan visszahódítja. 


Teljes kizsákmányolás

      Felmerült, hogy a Scourge valamilyen szinten használni tudja a gazdatest emlékeit. Ez az elrettentő elmélet  magyarázatot adhat arra, miért használja a scourge az emberi rendszereket és épületeket. A hódításuk igen hatékony módjának is tekinthetjük ezt, hiszen kész környezet áll rendelkezésükre a gazdatestek városaiban. A Scourge erők így nem csak a testeket olvasztják magukba, hanem megszerzik maguknak a legyőzött ellenfél tudását, technológiáját és hatalmi bázisát is. Minden hódítással egyre erősebbek lesznek, a galaxis igazi csúcsragadozói.


sc1.jpg

 

Hódítók


   A Scourge a bolygóközi invázió mesterei. A teljes harcrendszerük erre az egyetlen célra van kihegyezve. Leszállóhajóik kimondottan csak egyirányú utazásra képesek. Alacsony orbitális pályáról szabadesésben érkeznek, és önálló repülésre csak relatív alacsony magasságban képesek. A bajlós grav-tankok másodpercek alatt harcrakészen siklanak elő a leszállóhajókból, így a Shaltari fajon kívül minden más seregnél gyorsabb támadásra képesek így a harcmezőn. A fegyvereik rövidtávúak, de látványosan pusztító a hatásuk. A támadás mindig villámgyors és könyörtelen. A Scourge sosem vonul vissza, vagy győznek és elfoglalják az adott területet, vagy belepusztulnak.

Czuppon Gergely (leaxe)

Az ismertető a Hawk Wargames anyagai felhasználásával készült, a Hawk Wargames engedélyével. A fotók felhasználását a Hawk Wargames engedélyezte. Copyright of Hawk Wargames 2013

2013 okt. 09

Címkék: ismertető Új játék DZC Uj játék DZC

A bejegyzés trackback címe:

https://tmtmanufaktura.blog.hu/api/trackback/id/tr615558922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrow 2013.10.10. 15:02:23

Nagyon jó lehetne ez a játék, és az írás is csak tovább fokozza a "próbáld ki" faktort, de nagyon drága a sereg bővítése...
Értem én, hogy jó meg egyszerű, és látom, hogy szépek is a figurák, plusz a PHR még birizgálja is a fanzátiámat... de ennyit nem fogok rá kiadni.

Tudom, most jönnek a "de a GW is qrva drága" körök, de ehhez csak annyit, hogy jó ideje már 99%-ban second hand szerzem be a GW figurákat, mert annyira elszállt az áruk. És bankszámla apasztásra elég volt a GW is. Talán majd ha műanyagban is kijönnek a figuráik...

MARNEUS 2013.10.10. 15:12:37

@Petrow:

Igazad van Petrow !
De az ellenérvek.
- 19 K az alap doboz amiben két teljes értékű sereg kap helyet és minden egyéb Must have kellék. HA ketten vásároltok már is olcsóbb 9.5 K és mehet a game. Mondom két igen jó starter set.
- A Másik két fajjal is jön ki 2 player alapdoboz.
- Jelenleg nem olcsó de nem is annyira drága a sereg fejlesztése mint bármelyik játékhoz. Itt nem csak a GW termékeket hanem bármelyik játék termékeit említhetnénk.
- Ha minden igaz akkor a drága (ám maximálisan hibátlan) Műgyantát teljes egészében leváltják műanyagra.
- Ha elkezdik az emberek ebből is lesz secHand .
- Jön az ötödik frakció hamarosan (Emberi ellenállás)
- A játék támogatása folyamatos és lesznek hazai versenyek.
Én azt mondom nem vesd még el az ötletet , várj , olvass és meglátod mi lesz :D
Itt biztos jön még pár cikk a maradék fajokról, Unboxing , illetve teszt játék és lehtőségek szerint egy kis festős beszámoló.

MAC

Petrow 2013.10.10. 17:18:04

@MARNEUS: HA és AMENNYIBEN tényleg lesz műanyag, emberi áron, akkor természetesen fordulhat a kocka. Amúgy inkább kivárok.

Apropo, mivel ennyire benne vagy a témában, a starter pontértéke mekkorának számít a játék nyelvén? Hasonlítva mondjuk egy Dark Vengeance, vagy AoBR boxed sethez?

MARNEUS 2013.10.10. 17:27:34

@Petrow:
Őszintén szólva még nem tudom ...Vasárnap kapom meg a dobozt :D De mihelyst megtudom megírom :D Csak a modellszámot nézve kb a DV boxnak felel meg ! Egy jó kis alap sereg , nem kicsi de még lehet bővíteni :D

MAC

MA5X 2013.10.12. 23:50:10

UCM : 507pt
Scourge: 548pt

sajnos ami a dobozban vagy egy jo alap, de nem a legjobb egysegek. Mondjuk nekem ha erdekes lesz, majd akkor, ha PHR-es alapdoboz lesz.
Jatekmeretek:
- skirmish: 500-1000pt (erre eleg a doboz)
- clash: 1000-2000pt
- battle: 2000-3000pt (azaz 6 doboz vagy 1-2 doboz es SOK kiegeszito blister)

Amugy a legnagyobb felelem, hogy muanyag ide vagy oda, relativ olcso vagy sem, de jatekos hianyaban elhal vagy epp csak tengodni fog.

Mint az infinity, EDEN, tobbe-kevesbe Malifaux, FirestormArmada, XWing, Dust, ...

MARNEUS 2013.10.13. 05:13:09

@MA5X:
Köszi MAXXxxx! Akkor csak kicsit tévedtem ! :D
Ezt nem értem : "többé-kevésbé Malifaux" ? Az oké amit a többire mondasz de a Malifaux az ország egyik legnépszerűbb rendszere. Vannak versenyek és van támogatottság....

Szerintem :D

MAC

goblinpirate 2013.10.22. 11:04:12

Infinity sem halódik sztem, legalábbis nem hiszem, többi viszont lehet,mert azokról nem hallottam még hírből sem, kivéve Eden.

TMT MANUFAKTURA

A TMT Manufaktúra egy baráti társulás, amely egyedi figurák megtervezésével-kivitelezésével-festésével foglalkozik, ezenfelül tereptárgyak és terepasztalok készítésével.A blogunk célja, hogy minél szélesebb körben ismertek legyünk, hogy berobbanjunk a köztudatba, és természetesen hogy nyomon követhetőek legyenek a munkáink.

Tagok:

Bíró Sándor alias Transferatu (az első T): Grafikus tervezés, szkrecsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat. Beteg elménk által megálmodott világot Ő veti papírra.

Boros Tamás alias MAC(az egyetlen M) : Konvertálás, szkreccsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat.

Tombi Tibor alias Tippi (az utolsó T) : Festés

Címkék

2011 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2014 (5) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (1) 40k (9) A (1) acolyte (1) angel (1) art (1) átvezető (7) baráti (2) beach (1) bemutatkozás (1) Bemutató (1) bike (1) brainstorm (1) character (2) Címkék (2) CMON meghívó (1) conversion (11) convert (7) counters (2) daemon (2) dark (1) day (1) deathskull (3) deff (2) diorama (6) dread (2) dreadnought (1) dwarf (1) DZC (4) épület (9) eszköz (1) évkezdő (1) fallen (1) Fantasy (7) fantasy (1) festés (9) flames (1) games (1) gamesday (6) grafika (2) green (9) greenstuff (2) heresy (1) ismertető (3) jam (1) Khador (5) kicsomagolás (2) kitbash (17) Kommentár nélkül (1) konvert (12) KOW (1) közös Cikk (1) malifaux (7) MalifauxJam (2) Móvár (2) nemzetközi (2) nurgle (1) of (1) ogre (1) ork (8) paint (6) painting (3) reklám (1) renowar (1) stuff (3) styrol (18) szabály (1) szkreccs (14) szpííd (2) talp (1) terrain (2) terv (6) törpe (3) Tutorial (7) Uj játék (4) Új játék DZC (3) unclean (1) verseny (9) waagh (1) war (1) warhammer (14) Warmachine (5) western (6) ww2 (2) Címkefelhő

Friss topikok

süti beállítások módosítása