Wolf Priest lépésről-lépésre, I. rész

SZERZŐ: goblinpirate 19:55

Wolf_Priest.jpg

 

Üdvözletem mindenkinek!

Elég sokáig halogattam a blogolást, ez ügyben több személytől is elnézést kérek, viszont nincs sok időm rá most,meg lusta is vagyok kicsit :P.

Valamelyik nap olvastam hogy Maxxx tervezett egy stage by stage festős cikket írni,csak egy tolvaj meghiúsította ezt.

Mivel ígértem másik blogra bőr és szem festést Perp kollégának, és jó ötletnek tartom, úgy döntöttem hogy a készülő Wolf Priest-em előveszem és csinálok a festéséről egy cikksorozatot.

Közrejátszott az is hogy Jinx-től kaptam pár elismerő szót,ami azért valljuk be, jó hatással van az emberre:).

Előrebocsájtom hogy minden észrevételt/véleményt/ötletet/segítséget szívesen látok.

Mielőtt belekezdenék, bőr szerintetek jó így vagy mossam be Ogryn Flesh-el?

 

Előkészítés:

Átsorjáztam a figurát,az aljáról levágtam a talpba illeszkedő merevítő részt, a helyét kiigazítottam. Ezután fehérre lealapoztam aztán kitaláltam hogy nem lesz jó,ezért kapott egy gyér fekete alapozást is.

A dísztalpat már korábban elkezdtem:

Sötét fémszín alap, Sepia Wash, Parasite brown Wash, aztán WAR pigmentek, 2 fajta rozsda és egy oxid.Próbáltam ezután fémmel kopásokat imitálni,ezután pigmentekkel visszamentem  a felületre, és híg Sepia Wash megint.

köves részek: Beast brown,Sepia Wash,Beast B szárazecset, Bone White száraz ecset.

Maga a dísztalp feketére át lett festve,mivel még tapicskolom, ezért nem véglegesítettem.

 

Figura festés része:

Azokkal a részekkel kezdtem amiknél száraz ecsetelni is kell, mivel nem akarom összekoszolni  később a kész felületeket.

Ezen a figurán ezek a lába alatt a törött betondarab és a prémes palást/köpeny/mindegy mi.

a beton darab feketére le lett festve,és Wolf Grey-el át lett száraz ecsetelve, ennyi, ezután a közepén áthúztam egy sárga csíkot Sunburst Yellow-al 3 rétegben, erre jött fehérrel kevert Sunburst Yellow (1:1es arány).

Prém: kezdetnek kapott egy VGC Dark Fleshtone alapot, 2 kellően higított rétegben.

Note: száraz ecsetelni akkor lehet igazán jól,ha az ecsetben már csak annyi festék maradt hogy épen csak fog, töröljük ki egy zsepkendőben,ruhadarabban,vagy a kezünkön,utóbbin ellenőrizhetjük is hogy elég-e már.

 

 

Miután megszáradt, bemostam VGC Narron Brown Wash-al, ez egy bordósabb barna wash.

Wolf Priest lépésről-lépésre

 

 

Miután megszáradt jöhetett a száraz ecsetelés része, először Dark Fleshtone-al.

Wolf Priest lépésről-lépésre

 

 

Ezután Dark Fleshtone és Beasty Brown 1:1es keverékével.

 

 

Aztán tiszta Beasty Brown-al. Itt megjegyezném hogy a száraz ecsetelt felületek mérete egyre kisebb kell hogy legyen.

 

 

Ezután Beasty Brown és Bone White keverékével.

Wolf Priest lépésről-lépésre

 

 

Aztán tiszta Bone White.

 

 

Aztán Bone White és fehér, ezt már tényleg csak a csúcsokra.(erről kép sajnos kimaradt).

Végezetül tiszta fehérrel.

 

 

Ezután átmostam az egész palástot GW Gryphon Sepia Wash-al, a mélyedéseket pedig a sötétebb VGC Narron Brown-al.

 

 

A palást így el készült, a wash-ok valamiért csillognak nálam mostanában, lehet túl meleg van a szobába, lakk megoldja majd a dolgot:).

Ezután következhetett az arc, nem mindig haladok belülről-kifelé,viszont ennél a figuránál ez tűnt előnyösnek.

Először is Dark Fleshtone-al lealapoztam az arcot, ez megadja majd az árnyékot.

 

Az alapszín után szoktam általában a szemeket befesteni,mert könnyen javítható, formázható, ezáltal az ember nem szenved vele túlzottan.

Note: 2 féle szemfestés használatos, az egyik fehér alapról indít, a másik feketéről. (itt egy stilizált kép a folyamatokról, Takko Fashion újság legalább erre jó:)).

 Fehér alap: a kívánt helyre bepöttyintünk az ecset hegyével 2 kis fehér pöttyöt, megvárjuk míg megszárad,ezután szintén csak az ecset hegyével veszünk fel egy kis feketét,és fentről-lefelé behúzunk mindkét szem közepébe egy-egy csíkot, lentről-felfelé is lehet,nekem úgy nem megy. Ha kell fehérrel visszaigazítjuk. Ha meg vagyunk elégedve az eredménnyel,akkor a fehér pöttyök körül kiemeljük feketével a felületet,megkapva a kívánt árnyalatot is.

 Fekete alap: értelem szerűen 2 fekete pötty, és ezekbe 2 oldalról festjük be a fehéret,olyan módon hogy középen megkapjuk az íriszt, ebben az esetben kerekebbre lehet kihozni. Viszont hagyni kell itt is árnyékot--> Itt én úgy csináltam hogy 2 fekete pötty,azokra 2 kisebb fehér pötty és a fehér alapnál használatos behúzás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután következhetett a bőr kidolgozása. sajnos itt is belemerültem a festésbe,így pár lépés képügyileg kimaradt.

Bőr: A Dark Fleshtone alapra rámentem Dark Fleshtone és Dwarf Flesh 1:1-es keverékével,olyan módon hogy az alaprétegből hagytam árnyéknak vissza.

Ezután a keverékhez adtam még egy kis Dwarf Flesht, és átmentem a felületeken megint, szintén hagyva az előző rétegből. Innentől a folyamat ismétli önmagát, tiszta Dwarf Flesh-el, Dwarf Flesh és Elf Flesh 1:1-es keveréke, tiszta Elf Flesh, Elf Flesh és Wolf Grey 1:1-es keveréke.

fog és nyelv:

Fogat lefestettem feketére és behúztam a fehéret,úgy hogy hagytam a feketéből árnyéknak. Nyelv kapott 2 réteg Scab Red-et alapnak,ezután Blood Red kihúzást és az élére Blood Red és fehér 1:1es keverékéből készült rózsaszínt. Ezután Badab Black-el bemostam a szájat, a nyelv körül.

 

Note: Bőrt festeni elég sok árnyalatban lehet, függ attól milyen figurát festünk, és a folyamat maga a rétegelés kategóriájába esik. Lényegében mindenki úgy csinálja,és azokkal a színekkel ,keverékekkel,amik neki tetszenek.

Az én verzióim:

Ember/Törp bőr:

Dark Fleshtone alap, Dwarf Flesh réteg, Dwarf Flesh és Elf Flesh 1:1, tiszta Elf Flesh, Ogryn Flesh bemosás.

Elf bőr:

1. Dark Fleshtone alap, Elf Flesh, Elf flesh+Bone White 1:1es keveréke,tiszta Bone White, Ogryn Wash.

2. Elf Flesh alap, Elf flesh + Bone White 1:1, Elf Flesh és Bone White 1:2, tiszta bone White, Ogryn Wash vagy wash nélkül.

 

Ezután következhetett a haj és a szakáll:

Wolf Grey alapnak,2 rétegben, erre fehér rétegelve, meghagyva a szürkéből,miután megszáradt, Badab Black Wash, miután az is megszáradt, fehérrel visszamentem a felületre, szintén hagyva árnyékot.

Sajnos a bemosás utáni rész szintén kimaradt, azt majd pótolom.

 

 

Egyelőre ennyit haladtam a figurával, a következő részben a páncél következik, és a páncél bronz részei.

A képeket eredeti méretben megtaláljátok itt:

https://picasaweb.google.com/TombiTitti/WolfPriestTutorial

Tippi.

2011 már. 23

A bejegyzés trackback címe:

https://tmtmanufaktura.blog.hu/api/trackback/id/tr172766023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MARNEUS 2011.03.24. 07:03:57

Grat a bejegyzéshez ! Nekem tetszik .SZVSZ tiszta és érthető .Maga a festés is nagyon jó. Igazat kell adjak Jinx Mesternek tényleg nagyon sokat fejlődtél. Az idén már kinézhet az a Gobbo ha így folytatod ! Az arcon meg vagyok döbben ve ! Nagyon tetszik! Azt hiszem megvan kinél fogok festetni :-)

MAC

perp 2011.03.24. 09:21:02

Csekkoltam ;) És nagyon szépen köszönöm! Máris nem vagyok annyira kétségbeesve a bőr festését illetően... nyilván a türelmetlenség meg az "asztalra gyó lessz" jegyében valamennyit egyszerűsíteni fogok a folyamaton (gyűlölök festéket keverni... kiszárad, pazarlás, nem jó arányban sikerül pfejj :D). Minden esetre mégegyszer köszönöm a munkád, ez mind rengeteg segítség a számomra!

MARNEUS 2011.03.24. 15:11:05

Miért nem használsz Wet-Palettet ???Pont az ilyen munkára találták ki ! Remélem ez segít !
www.tobi-design.com/.../tips_wet_palette.htm

MAC

goblinpirate 2011.03.24. 15:38:13

Nos Uraim! örülök ha tetszik a dolog:).

Perp Uram: Tomi linkelte wet palette ideális megoldás az ilyen rétegelős-kevergetős dolgokhoz, lapos tálka, bele víz,arra blisteres szivacskocka, biztos van kismillió neked is otthon(hős blisterekben ez van), és arra zsírpapír/sütőpapír,megmondom az őszintét, én nem használom, viszont kellene mert tényleg jó:).

Tomi: Először is köszönöm a dicséretet:). Másodszor, engem az hogy mostani GG-n sem lett meg a gobbó arra sarkallt hogy még többet fessek,gyakoroljak, már igazán elférne a polcomon egy minimum bronz verzió:).
Az a célom is ezzel a Wolf figurával hogy ezt elősegítsem.
Festeni való meg jöhet,nem ellenkezem, akár el is hozhatom ha megyek hozzád:D.

TMT MANUFAKTURA

A TMT Manufaktúra egy baráti társulás, amely egyedi figurák megtervezésével-kivitelezésével-festésével foglalkozik, ezenfelül tereptárgyak és terepasztalok készítésével.A blogunk célja, hogy minél szélesebb körben ismertek legyünk, hogy berobbanjunk a köztudatba, és természetesen hogy nyomon követhetőek legyenek a munkáink.

Tagok:

Bíró Sándor alias Transferatu (az első T): Grafikus tervezés, szkrecsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat. Beteg elménk által megálmodott világot Ő veti papírra.

Boros Tamás alias MAC(az egyetlen M) : Konvertálás, szkreccsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat.

Tombi Tibor alias Tippi (az utolsó T) : Festés

Címkék

2011 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2014 (5) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (1) 40k (9) A (1) acolyte (1) angel (1) art (1) átvezető (7) baráti (2) beach (1) bemutatkozás (1) Bemutató (1) bike (1) brainstorm (1) character (2) Címkék (2) CMON meghívó (1) conversion (11) convert (7) counters (2) daemon (2) dark (1) day (1) deathskull (3) deff (2) diorama (6) dread (2) dreadnought (1) dwarf (1) DZC (4) épület (9) eszköz (1) évkezdő (1) fallen (1) Fantasy (7) fantasy (1) festés (9) flames (1) games (1) gamesday (6) grafika (2) green (9) greenstuff (2) heresy (1) ismertető (3) jam (1) Khador (5) kicsomagolás (2) kitbash (17) Kommentár nélkül (1) konvert (12) KOW (1) közös Cikk (1) malifaux (7) MalifauxJam (2) Móvár (2) nemzetközi (2) nurgle (1) of (1) ogre (1) ork (8) paint (6) painting (3) reklám (1) renowar (1) stuff (3) styrol (18) szabály (1) szkreccs (14) szpííd (2) talp (1) terrain (2) terv (6) törpe (3) Tutorial (7) Uj játék (4) Új játék DZC (3) unclean (1) verseny (9) waagh (1) war (1) warhammer (14) Warmachine (5) western (6) ww2 (2) Címkefelhő

Friss topikok

süti beállítások módosítása