Mosonshow 2014

SZERZŐ: MARNEUS 01:19

Üdv Néktek Kedves Olvasóink !

 

SAM_5360.JPG

 

2014.04.12 szombat       

 

    Megint eltelt egy év és ismét itt volt az idő, hogy nagy izgalmak közepette elinduljunk Mosonmagyaróvárra a Moson Modell Show 2014 -re. Idén kicsit jobban rákészültünk ezért egy elég nagy csapat verbuválódott össze. Korai kelés és indulás, egy kevés műszaki probléma, némi eltévedés után végre megérkeztünk a rendezvény helyszinére. Mint mindig most is igen macerás volt parkolót találni de azért sikerült. Belépve a szokásos látvány fogadott, hatalmas ember tömeg. 

SAM_5359.JPG

     Nevezések leadása elött Geri monumentális munkáját Rivendellt kellett az előre megbeszélt helyre vinni. Az emeleten kapott helyet. A művelet nem volt egyszerű , hatalmas tömeg mindenki másra figyel , szóval kicsit paráztam , nehogy valami baja essen a makettnek. Némi segítséggel azért csak elértük a célt. Út közben aki észrevett minket az mind -mind folyamatosan fényképezte Geri munkáját.SAM_5932.JPG

       Ezután kicsit nyugodtabban én is beneveztem a Manufaktura két munkáját a "Győrgy és a Sárkány" valamint az Ork Jump in Towat. Miután mindent letudtunk legnagyobb bánatunkra el kellett foglalnunk a szállásunkat. Lefordítva...késöbb mehettünk Bőrzére. 

SAM_5508_1.JPG

   Na szóval. Nevezés : pipa. Szállás elfoglalása : pipa. Nem maradt más hátra mint a nehezen összegyűjtött forintok elköltése valamint a kiálított művek nézegetése. Első utunk a már bejáratott helyekre vezetett ahol lecsaphattunk nem egy nagy méretű figurára. Összefutottunk a többiekkel akik már lassan végeztek a bevásárlással. Balázs volt az aki megmutatta hol lehet venni olcsón (5€) nagyméretű gyönyörűen kidolgozott fém figurákat. Ebből a szériából sikerült egy nagyon szép szamurájt választanom és a többiek is lecápázták a készletet. Akit érdekel itt tud rendelni. Ha valaki rendel kérem szóljon,van még pár figura ami piszkálja a fantáziámat.

10256214_693943227330373_4201120097434946705_n.jpg

   SAM_5909.JPG

SAM_5917.JPG

SAM_5470.JPG

SAM_5485.JPG

    A másik számomra óriási dolog az az volt , hogy végre elérhető közelségbe kerültek a formára gyártott sztyrol rudak . Konkrétan I, H, T, L profilok valamint zártszelvények és csövek , hengerek. Az ára 2.5 € / 3-4 szál ami az Evergreen cég terméke. Aki ilyet rendelne annak fontos tudnia , hogy itt tud rendelni illetve fontos adalék , hogy az eladók (és szerintem egyben a bolt tulajok) beszélnek magyarul és postáznak is ide. Szóval Aranybánya :) ..és igen itt is él , hogy aki rendelne az szóljon , idővel itt is társulnék.

  Már csak  a nézelődés volt vissza. rengeteg gyönyörű munkát láttunk. Minden tisztelet és elismerés az alkotóké.

Figyelem :D Full Szkreccsbuild . Két "bácsika" munkája. A kiálított mű melett volt egy ksi fényképalbum ahol a főbb lépések le voltak fényképezve.

10014614_490554204379769_3609679327337968226_n.jpg

 Akkor még 1x hátha valaki a hátsó sorokban nem hallotta :) FULL SZKRECSBUILD !!!! De ennek ellenére nem nyert semmit. Sajna a részletek ismeretlenek :( 

10156149_10152293509988346_2219106383774719503_n.jpg

10177505_490554477713075_5330781132638539923_n.jpg

 10013428_490552264379963_5926790837776862294_o.jpg

 10174852_10152293517443346_9134748658055875039_n.jpg

1979089_490551514380038_568651212915886506_o.jpg

10254047_490554321046424_8663814281683958117_n.jpg

A szombati napból már csak egy nagyon jó hanglatú iszogatással egybekötött vacsora volt hátra. Sikerült olyan helyet találnunk ahol elfogadható áron , jó konyha és tisztességes adag várt minket. 

 

2014.04.13. vasárnap. 

 

   Ébredés utáni szokásos procedúra után ismét a Show helyszínén vagyunk .tulajdonképpen már csak nézelődünk ,még pár utolsó dolgot vásárolgatunk (Dísz talpak -Köszi Kicsim :D ). MAXXxxxék dedikáltatják Mig Jimnezzel a könyvét és pár folyóiratot . Ezután türelmetlenül vártuk az eredményhírdetést .

Mig Jimnez és felesége.

10253905_485083658286075_8555130688369249003_n.jpg

SAM_5462.JPG

SAM_5452.JPG

SAM_5612.JPGSAM_5616.JPG

SAM_5755.JPG

Egyik nagyon-nagy kedvenc egy profi tolmácsolásában. Alkotó : Kiss Imre.

SAM_5377.JPG

    Hosszas várakozás után begyűjtöttük a munkáinkat és megkezdődött az eredményhírdetés. Itt ragadnám meg az alkalmat , hogy gratulááljak MAXXxxxnak aki a szakmai zsűri szerint két sima kategóriában és két Mester kategóriában is dobogós helyet ért el. 

    És akkor jöjjön az örömhír. A TMT_Manufaktúra a Győrgy és a Sárkány diorámájával ezüst érmet szerzett a kategóriájában (H17 - Fantasy Diorama és Vignetta). Szeretnék a Csapat minden tagjának gratulálni a kiemelkedő teljesítményéhez remélem a jövőben még sok ilyen művet tudunk csinálni. Az érzés amikor bemondják a nevedet és a "dobogóra szólítanak" egy nemzetközi versenyen.....leírhatatlan és fantasztikus.....

SAM_5927.JPG

SAM_5366.JPG

 

Ennyi lett volna a Beszámoló a 2014-s Móvári kiruccanásról. Mivel iszonyat mennyiségű kép készült ezért a többit megnézhetitek a saját és Loki galériájában.

Vélemény , koment ide jöhet! 

 

MAC

 

 

2014 ápr. 15

Címkék: verseny nemzetközi 2014 Mosonshow

A bejegyzés trackback címe:

https://tmtmanufaktura.blog.hu/api/trackback/id/tr456029323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viharmadár, Vihar 2014.04.15. 11:11:34

Gratulálok srácok! Remélem jövőre arany lesz...

MARNEUS 2014.04.15. 15:41:31

@Viharmadár, Vihar: A csapat nevében is köszönjük :D

MAC

sztyopper 2014.04.15. 17:47:40

Ki a rosseb az a Mig Jimnez?
A MIG repülőgép feltalálója?

MARNEUS 2014.04.15. 18:29:47

@sztyopper: :D ez aranyos ... Nem . Ő egy nagyon Profi ember makettes berkekben. saját festék és effekt termék családja van .Mily meglepő MIG néven. Ezen kívül publikál könyve és folyóiratot jelentet meg ..Amolyan (Loki szavaival élve "Makett Celeb")
A felesége meg a fő Hostesse a cégnek :D .... Nem is véletlen , hogy akkora forgalmat generálétak :D

MAC

janos900 2014.04.16. 07:26:09

Gratulálok! Örülök, hogy a hazai wargame-fantasy/sci-fi irányzat is ennyire magáénak érzi városunk fő attrakcióját. :D

MARNEUS 2014.04.16. 16:08:47

@janos900: Köszönjük Szépen a Csapat nevében ! Nagyon jó a rendezvény :D

MAC

TMT MANUFAKTURA

A TMT Manufaktúra egy baráti társulás, amely egyedi figurák megtervezésével-kivitelezésével-festésével foglalkozik, ezenfelül tereptárgyak és terepasztalok készítésével.A blogunk célja, hogy minél szélesebb körben ismertek legyünk, hogy berobbanjunk a köztudatba, és természetesen hogy nyomon követhetőek legyenek a munkáink.

Tagok:

Bíró Sándor alias Transferatu (az első T): Grafikus tervezés, szkrecsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat. Beteg elménk által megálmodott világot Ő veti papírra.

Boros Tamás alias MAC(az egyetlen M) : Konvertálás, szkreccsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat.

Tombi Tibor alias Tippi (az utolsó T) : Festés

Címkék

2011 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2014 (5) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (1) 40k (9) A (1) acolyte (1) angel (1) art (1) átvezető (7) baráti (2) beach (1) bemutatkozás (1) Bemutató (1) bike (1) brainstorm (1) character (2) Címkék (2) CMON meghívó (1) conversion (11) convert (7) counters (2) daemon (2) dark (1) day (1) deathskull (3) deff (2) diorama (6) dread (2) dreadnought (1) dwarf (1) DZC (4) épület (9) eszköz (1) évkezdő (1) fallen (1) Fantasy (7) fantasy (1) festés (9) flames (1) games (1) gamesday (6) grafika (2) green (9) greenstuff (2) heresy (1) ismertető (3) jam (1) Khador (5) kicsomagolás (2) kitbash (17) Kommentár nélkül (1) konvert (12) KOW (1) közös Cikk (1) malifaux (7) MalifauxJam (2) Móvár (2) nemzetközi (2) nurgle (1) of (1) ogre (1) ork (8) paint (6) painting (3) reklám (1) renowar (1) stuff (3) styrol (18) szabály (1) szkreccs (14) szpííd (2) talp (1) terrain (2) terv (6) törpe (3) Tutorial (7) Uj játék (4) Új játék DZC (3) unclean (1) verseny (9) waagh (1) war (1) warhammer (14) Warmachine (5) western (6) ww2 (2) Címkefelhő

Friss topikok

süti beállítások módosítása