Karchev A rettenetes. Avagy rendrakás közben előkerült a rég elveszettnek hitt Blog

SZERZŐ: MARNEUS 21:42

karchev.jpg

Üdv Néked Kedves Olvasó ! 

 

        Most megint kezdhetném sűrű bocsánatkéréssel és mentegetőzéssel, hogy ezért meg azért nem írtam, írtunk eddig. Valamint hivatkozhatnék az életre meg alkotói válságra, de inkább nem teszem. Valószínűleg azért mert úgy is csak egy kifogás lenne és feltehetőleg senki sem hiszi el.  :D  

     Az a nagy büdös igazság, hogy az utóbbi hónapokban minden fontosabb volt, mint Blogot írni. Félre értés ne essék a munka és a mindennapok a bulik mellett bőven volt hobbi. Non-stop festés otthon, rendezvények látogatása és természetesen Babatologatós versenyek (Helló Kazuár!). De valahogy mire hazaértem nem éreztem szükségét írni az adott dologról. Lehet tényleg valami féle-fajta válságban voltam.  :D 

 Node ! 
 

        Elég volt a múlton való rágódáson. Jöjjön az amiről is szól ez a Blog.

wm.jpg     Történt még valamikor a tavalyi évben, hogy sikerült szert tennem egy kisebb Warmachine seregre. Nevezetesen egy khadori csapatra tettem rá a mancsom. Gondoltam majd jó nyugger módjára festegetek otthon és mindenkinek de főleg a pénztárcámnak jó lesz. Hát nem így lett. Bár gondolhattam volna Necron kolléga vigyorát látva.

         Az elmúlt fél évben kisebb-nagyobb bizniszeknek és némi befektetéseknek köszönhetően egy viszonylag nagyobb seregre sikerült szert tennem. Ennek köszönhetően maradt Heavy Warjack testem és alkatrészem dögivel. Természetesen itt nem áll meg az élet és jó Hörcsög módjára igyekszem lehetőleg mindent beszerezni. 

karchev-concept.jpg

 

        A Privateer Press kiadóról bátran elmondhatjuk, hogy nagy többségében szép figurákat adnak ki a nagyszerű szabályrendszerükről nem is beszélve. Azonban nem tetszhet egyöntetűen minden figura mindenkinek. De az is lehet, hogy piszok drága a kiszemelt figura. Esetleg nem akarunk ugyan olyan modellt mint mindenkinek vagy saját elképzelésünk van egy adott figuráról. 

 

karchevtheterrible.jpg

       Én is hasonlóképpen  jártam az egyik khadori Warcasterrel. Nevezetesen Karchev the Terrible- ről van szó. A gyári modell önmagában nagyon szép (szvsz) de ez mellé igen borsos az ára. Viszont ha jobban megnézzük akkor nem olyan bonyolult lekonvertálni. Az ötlet nem tőlem ered sajnos hanem a neten találtam ötletek után kutatva.

        Amit elkészítettem azt a Bitteroldpainters.blogspot.com egyik alkotója álmodta meg. Ezúton is nagy pacsi az alkotónak és az oldalnak. Érdemes kőrbe nézni aki még nem ismeri mert rengeteg jó dolog van az oldalon. De akkor lássuk mi is az ihletadó mű és mi kell az elkészítéséhez.

 8ade045c6f4744063560b3ec4c29a0f2.jpg

  5ab29de67fcfc74efefa28edd6faa3f7.jpg

   Kemény. Nem ? A legszebb az egészben, hogy az egész alapja egy sima egyszerű khadori Heavy Warjack. Ezen kívül már csak pár apróságra lesz szükségünk :

- Warhammer 40000 Ork Motorok kipufogója - 2 db (köszi Egil !)

- Egy bármilyen fej. Én zombi fejet használtam mert szerintem az a faja.

- Még egy Warjack kéz. Vagy Baltás vagy üres teljesen mindegy úgy is konvertáljuk.Én egy Varacskos Disznyó kezét használtam.

-  Egy pár Man-O-War váll lap.

- Köpeny vagy valami hasonlatos. 

- Karomszerű karmok vagy valami hasonlatos.

- Styrol és gombostű.

- Én használtam még koponyákat és sok-sok GS -t .

.....és mi a végeredmény ???? 

Hát ez ! 

 dsc_1191.JPG

 dsc_1190.JPG

 dsc_1189.JPG

 dsc_1188.JPG

dsc_1187.JPG

 

      Az összerakás volt a legegyszerűbb. Kép és érzés alapján ment a dolog valamint egy nagy adag lelkesedéssel. A baltát direkte nem módosítottam mert nagyon tetszik,hogy hatalmas de még sem oversized. Bár az is igaz, hogy a Bitteres kolléga nagyon eltalálta a balta méretét s formáját.

   Azt azért tegyem hozzá ilyen rég volt, hogy egy projekt ennyire belelkesített. A talp díszítés nagyon puritánra sikeredett de szeretem ezt az egyszerű talp dekort. Egyébként a talphoz használt parafát pár száz forintért megvehetjük az Ikeában. 

  Férfiasan bevallva még nincs kész a Delikvens de már csak finom hangolás van vissza. Pár helyre szegecs illetve a két kézre még megy egy-egy kis pajzs tüskékkel. Esetleg még egy-két Khador szimbólum.

 khador.png   Összességében nagyon élvezetes építés volt és rengeteg ötletet adott a folytatásra nézve. Ha a lelkesedés megmarad és végre minden általam kiötlött lakatrészt sikerül összeszednem akkor a következőkben egy khadori Gun Carriage-t építek. Ha valakinek van felesleges 40K-s Leman Russ-a amit szívesen felajánl a konvertálás oltárán akármilyen roncs is legyen az bátran keressen meg!!! :D

 Ennyi lettem volna tisztelettel mára. Remélem tetszik a végeredmény! Ha bármi kérdésed ,gondolatod , óhajod ,sóhajod van vagy esetleg megrendelnél itt a komment mezőben megteheted.

 Üdv !

 

MAC

 

2016 feb. 21

Címkék: stuff green konvert szkreccs styrol A Warmachine Khador

A bejegyzés trackback címe:

https://tmtmanufaktura.blog.hu/api/trackback/id/tr848405632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sándor Kaba Sarkadi 2016.02.22. 16:26:39

Nagyon faszányos, kár, hogy az arcát nem látjuk!

MARNEUS 2016.02.22. 16:33:27

@Sándor Kaba Sarkadi: Köszönöm !
Az arc az egy zombie fej .... széjjel hasítva :D Majd ha festem igyekszem jobb képet készíteni !

Petrow 2016.02.24. 12:09:22

Karcsi a terriblekk!
Jóféle lett, csak így tovább.
Nálam egy Tempest Blazer osztag van most konvertálásban, WArlord games-es lovasokból.

MARNEUS 2016.02.24. 13:05:03

@Petrow: Köfike :D Igyekszem. Ha megvan minden akkor egy Szteppbájsztepp Gun carrige lesz szerintem a kövi ! Esetleg egy Grey Lord Ternion osztag vagy egy Kodiak ??? :D
Az nem valami Cygnar osztag ?Jöhetnek képek az emilemre!

MAC

Petrow 2016.02.24. 14:06:10

@MARNEUS: De igen, Cygnar könnyűlovasok. Amellett, hogy cefet drágák, iszonyat béna pózban lévő lovakat is kaptak, szóval duplán is a konvertálás mellett döntök.

MARNEUS 2016.02.24. 14:30:44

@Petrow: A lovakat melyik rendszerből emeled át ? Gondolkodtam a Greylord Lovasságon is de ahhoz sem ártanak a jobb pózban lévő Lovak.

Petrow 2016.02.25. 13:53:25

@MARNEUS: Igen, eléggé fillérb*szó megoldás, hogy képesek voltak az ÖSSZES könnyűlovas készlethez (Blazers, Outriders, Flamebringers) ugyanazt a ló-készletet kiadni. Ráadásul olyan pozitúrában lévő jószágokkal, hogy kantárszárral a kézben se nagyon maradna meg senki a hátukon, nemhogy baltát/pisztolyt/tőrt lengetve, a másikkal meg integetve.

Amúgy bocs, megfakultak az emlékeim. Szóval, Conquest games, 28 mm horse sprue, ezt rendeltem.
www.conquest-games.co.uk/product_info.php?products_id=39
Ez restic, 3 lótest, 4 lófej (az extra gondolom, a Keresztapa diorámához).

A Warlord Pike&Shotte range-ében is árulnak külön lovakat, ezeket.
store.warlordgames.com/collections/sprues/products/pike-shotte-horses-sprue
Őket nem ismerem, állítólag plastic. A keveredés oka, hogy tőlük a gun mage-hez való testeket rendeltem. Meglepő módon a kettő jól illik egymáshoz.

A Conquest-é egy abszolúte könnyűléptű figura, átlagos testalkattal és magassággal, igazából a kantáron kívül csak egy nyeregtakaró van rajta, két hámszíjjal (marszíj?), meg egy farmatringgal.
Képről a Warlordé komolyabb felszereléssel lett faragva, kimunkált nyereggel, de szerintem egy steampunk könnyűlovas figurához bármelyik megteszi.

MARNEUS 2016.02.25. 16:34:54

@Petrow: Szuper ! és az ára is nagyon baráti . Posta költség mennyi volt ? Esetleg ha rendelsz a közeljövőben szólj betársulok :D :D

Transferatu 2016.02.25. 19:12:18

Hólé!
Megindult a post-folyás, szupernyák!
Szerintem bazijaú lett, egészen el tudnék képzelni hasonlóan robusztus kivitelben valami 40k ork cuccot is... Egyetlen bibije szerintem, ami az én szemem birizgálja, az a karom. A Warmachine, főleg a khador cuccok eléggé munkagép fílingűek azzal, hogy szerszám szerűre készülnek a "manipulátoraik". Ez pedig kifejezetten cryx karomnak tűnik. De én kifejezetten laikus vagyok, ami a warmachine-t illeti... :)

MARNEUS 2016.02.25. 19:23:03

@Transferatu: Köfike :D

Hát nem tart semeddig Kedves Transferatu Mester a 40K s változatát elkészíteni, főleg neked asszem ez csak kisújj gyakorlat. :D :D Azt hiszem még anyagod is van hozzá :D :D. Ha még sincs akkor madj kerítünk :D

Teljesen jól látod a helyzetet valóban olyan a Khadori Dizájn mint amilyennek lefestetted és a karom tényleg erősen hajaz a Cryx formavilágra. Ez egyébként a 40K -s Forge Fiend megmaradt csápjának a vége amit tőled kaptam. Egyébként nekem így tetszik és mivel le van alapozózva és várja hogy kifessem (talán még a HÉT elött) ezért már nem birizga ! Pedig lehet kellene :D No majd meglát :D :D :D

A sors fintora hogy a Fluff szerint az öreg Karcsibá éppen Cryx fogságban senyved :D szóval a jövőben lehet lesz belőle valami epikus Cryx karakter vagy valami ilyesmi :D :D :D :D

Transferatu 2016.02.25. 19:30:18

@MARNEUS: Van alapanyag az ork/khadori kombóhoz, csak hátra van priorizálva... :D

MARNEUS 2016.02.25. 19:32:13

@Transferatu: Pedig jól mutatna itt a blogon mint egy válaszcsapás :D ...és egy ilyen projekt pont egy esős 7végére való :D :D :D

Petrow 2016.02.26. 09:59:33

@MARNEUS:
P&P 3 font körül van, szóval nem vészes. Újabb rendelés nincs tervben, ezt sem tudom, mikor lesz érkezésem egyáltalán elkezdeni :/

"A sors fintora hogy a Fluff szerint az öreg Karcsibá éppen Cryx fogságban senyved"

SenyvedETT, a Reckoning végén ui. Strakhov kihozta az ipsét a Gaspy & tsa Egészségügyi Szolgáltató Bt. thornwood-i intézményéből, aminek mellesleg egy Menoth-Khador-Cygnar önkéntes baráti bontóbrigád jelentősen növelte az amortizációját.
A sztori jelen állása szerint minden esélye megvan az öregnek, hogy Epic inkarnációba lépjen. Hogy miként, az kérdéses, de az eddigi egységtípus összemosások után már csak egy "Colossal Heavy Cavalry Character Warcaster unit + Battle Engine Solos" kombó tudna meglepni :)

MARNEUS 2016.02.26. 14:36:38

@Petrow: Akkor még lehet én is rendelek egy adag pacit :D

Viszont karcsibá mint Colossus ?? Kicsit túlzó lenne nem ?? Mondjuk még egy BE jól mutatna :) . Persze a legfontosabb kérdés az mennyire lesz használható az epic verzió (ha egyáltalán készítenek) mivel az alap háát finoman fogalmazva nem overtáp :D

TMT MANUFAKTURA

A TMT Manufaktúra egy baráti társulás, amely egyedi figurák megtervezésével-kivitelezésével-festésével foglalkozik, ezenfelül tereptárgyak és terepasztalok készítésével.A blogunk célja, hogy minél szélesebb körben ismertek legyünk, hogy berobbanjunk a köztudatba, és természetesen hogy nyomon követhetőek legyenek a munkáink.

Tagok:

Bíró Sándor alias Transferatu (az első T): Grafikus tervezés, szkrecsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat. Beteg elménk által megálmodott világot Ő veti papírra.

Boros Tamás alias MAC(az egyetlen M) : Konvertálás, szkreccsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat.

Tombi Tibor alias Tippi (az utolsó T) : Festés

Címkék

2011 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2014 (5) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (1) 40k (9) A (1) acolyte (1) angel (1) art (1) átvezető (7) baráti (2) beach (1) bemutatkozás (1) Bemutató (1) bike (1) brainstorm (1) character (2) Címkék (2) CMON meghívó (1) conversion (11) convert (7) counters (2) daemon (2) dark (1) day (1) deathskull (3) deff (2) diorama (6) dread (2) dreadnought (1) dwarf (1) DZC (4) épület (9) eszköz (1) évkezdő (1) fallen (1) fantasy (1) Fantasy (7) festés (9) flames (1) games (1) gamesday (6) grafika (2) green (9) greenstuff (2) heresy (1) ismertető (3) jam (1) Khador (5) kicsomagolás (2) kitbash (17) Kommentár nélkül (1) konvert (12) KOW (1) közös Cikk (1) malifaux (7) MalifauxJam (2) Móvár (2) nemzetközi (2) nurgle (1) of (1) ogre (1) ork (8) paint (6) painting (3) reklám (1) renowar (1) stuff (3) styrol (18) szabály (1) szkreccs (14) szpííd (2) talp (1) terrain (2) terv (6) törpe (3) Tutorial (7) Uj játék (4) Új játék DZC (3) unclean (1) verseny (9) waagh (1) war (1) warhammer (14) Warmachine (5) western (6) ww2 (2) Címkefelhő

Friss topikok

süti beállítások módosítása