GéDé Húsz -tízenegy

SZERZŐ: MARNEUS 11:53

octopuss.jpg

Üdv néked kedves Olvasó ! 

Hát ez is elérkezett és már el is múlt. A várva-várt esemény a Games Day Budapest 2011  rendezvény. Azt hiszem az olvasók legtöbbjének nem kell bemutatni a rendezvényt, ami a hazai figurás játékok éves nagy találkozója.

Azt kell mondjam az idei rendezvény egy fokkal ismét jobb volt mit az előzőek. Ha jók az értesüléseim akkor legalább annyian voltunk mint tavaly bár szerintem többen is. Az idén végre méltó nyilvánosságot kapott a rendezvény mivel az egyik legnagyobb hazai hírportál készített videóriportot.
index.hu/video/2011/12/04/gamesday/

Örömmel láttam, hogy volt pihenő sarok bár én magam nem vettem igényben mert végig cirkáltam a teremben de más helyettem is használta. Az idén először a többi hazai forgalmazó mellett kint volt a Főnix Csarnok is a legnagyobb örömömre és pénztárcám legnagyobb sajnálatára :).

2011 dec. 05

Címkék: verseny day games

Mentegetőzés, készülődés , Alkotás....

SZERZŐ: MARNEUS 23:04

Üdv néked kedves Olvasónk !

 Ha jól számolom akkor már két hónapja is annak, hogy utoljára adtunk életjelet magunkról. Szánjuk-bánjuk bűneinket de ez van. Mindannyiunknak megvolt a maga saját keresztje és cipelte is még ha nem is akarta :D .Azonban jó hír , hogy nem ez idő alatt nem voltunk tétlenek. A Manufaktúra tagjai többször is összeültek nálunk egy-két hideg ital társaságában terveket kovácsolni aminek eredményeit remélhetőleg az idei Games Dayen láthatjátok is  :). Remélem tetszeni fog a végeredmény......amennyiben időben elkékülünk :) Akárhogy is legyen itt a blogon olvashattok majd a projektről a kezdeti lépésektől a befejezésig, naná , hogy rengeteg képpel (Artwork+fénykép).

A Manufaktúrás terveken túlmenően a csapat két harmada (Tippi és jómagam) folytatta tehetségének árúba bocsájtását és eleget tettünk a tisztelt Megrendelők kényének-kedvének :D. Így születhetett meg Kaba Mester Eden csapata amiről természetesen a késöbbiekben tudósítani is fogok. Terveim szerint ez lesz az idei Golden Gobbós nevezéseim egyike. A másik amit szeretnék elkészíteni és ami egy nagyobb volumenü dolog az egy malifaux diorama.....részleteket még nem mondanák hátha sikerül megcsinálni valami isteni csoda folytán :) 

 Egyenlőre ennyi ...már így is sokat beszéltem :D

Kérdés ???

MAC

2011 nov. 16

Címkék: átvezető

Malifaux - kezdetek

SZERZŐ: goblinpirate 22:14

undead.jpg

Nem is olyan rég tiszteletünket tettük Ritussal Tomiéknál, és végre a kezem közé kaparintottam a mindenféle épített csodaszép dolgaim, plusz Tomit hosszas nyaggatás után rávettem hogy hulla fáradtan csináljon valami kis egyszerűbb talpakat Nico-hoz és bandájához, kb 20-30 perc alatt rittyentett is olyan jó kis talpakat hogy csak na, így múlt hét szombat magasságában kitaláltam hogy végre leülök, és nekiállok a csapatnak.

Még aznap sikerült is megcsinálnom az első pácienst, aki a szoknyás zombozó szamuráj volt, aminek nagyon örültem,mert anno mikor megkaptam szülinapomra a dobozt, nem igazán sikerült egyik modellt sem szépen elkezdeni,mert körülbelül ez az eset állt fenn:

Lesorjáztam,összeraktam az egyik modellt,kitaláltam nagyjából hogy nézne ki jól,elkezdtem festeni, rájöttem hogy nem lesz úgy jó,morogtam egy sort,félretettem, és nagyjából ezzel a módszerrel végigmentem 4 modellen a dobozból,aztán félreraktam,és csúnya szemmel néztem a dobozra a polcon, egészen EDDIG A PONTIG!!

2011 sze. 19

Big Mek menü I. deff dread konverziók

SZERZŐ: Transferatu 09:38

Üdv mindenkinek!

Ahogy ígértem, a qvadstompy befejezése után posztolok egyet az eddig elkészült ork drenyákról, íme.

Elöljáróként annyit, hogy sem festeni, sem fotózni nem tudok olyan szinten, mint szeretnék. Aki verseny-kategóriát szeretne látni, annak ezt a bejegyzést nem ajánlom.

Következzenek hát a gépek-képek, kb időrendben...

Íme a négy elkészült drenya a seregemből. Base-elés persze nincs mindenhol - de ha full base-elt babákat akartam volna felrakni, lehet hogy még egy jó fél évig halasztottam volna ezt a postot - nem nagyon szeretek base-elni.

2011 sze. 08

Címkék: convert ork dread kitbash deff deathskull

V. H.É.T. képekben

SZERZŐ: MARNEUS 20:24

Sziasztok ! 

 

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre az V. H.É.T. rendezvény ahol a szombati napon a Malifósok és a Fantasysek mérhették össze csapataik és saját erejüket :) . Nem tervezem hosszú lére ereszteni a bejegyzést de azt azért elmondanám , hogy maximális tisztelet a rendezőknek akik kitűnő házigazdaként viselték gondunkat és egy nagyon profi versenyt rendeztek nekünk. A meccseimet inkább nem részletezném (valakinek utolsónak is kell lennie :D) de mindegyik nagyon hangulatos és jó játék volt. Bár a verseny előtti napon azon imádkoztam , hogy ne Colettet kapjak....erre csak azért is ő volt az első ellenfelem. Voltak a versenynek tanulságai amiket majd igyekszem a későbbi megmérettetéseken alkalmazni de a lényeg a lényeg. Nagyon jó volt az egész rendezvény.

és a képek  :picasaweb.google.com/115724559212070259408/VHET

Kérdés észrevétel helye alant :) 

2011 sze. 05

Címkék: verseny malifaux

Qvad Stompy - Deff Dred iz 'ere

SZERZŐ: Transferatu 21:34

gray_modell.jpg

Üdv mindenkinek!

Alább következzék legújabb agymenésem. Kifejezetten drenya-mániás vagyok, imádom őket bárhogy összeberhálni. Természetesen kitbash a nyerő nálam. A köv modellhez egy kis bevezető, aztán sztori majd összeállítási útmutató...

 

"-Dis iz QvadStompy to da almig'ty Warp'ead! Found da kustom generator...

-And w'y iz dat still workz?! We wanna landin'! NOW!!!

-Awrig't, almig'ty Warp'ead! Beginn killy-workz.

DAKKA-DAKKA-DAKKA!"

                                               Da Empire strikez back

Valami hasonló járhatott a fejemben, amikor eszembe jutott a StarWars/Warhammer crossover modellezés - nem ritka ha jól láttam a neten-, főként mivel orkokkal játszom, orkos verzióban. AT-AT mintára felderengett előttem egy szétberhált és technológiailag sziámi ikrekké nemesedett drenya képe.

2011 sze. 01

Címkék: convert ork dread kitbash deff

From Wonderland - Part I.

SZERZŐ: goblinpirate 18:20

figure.jpg

Kedves olvasóink, tisztelt TMT fanok!

(helyesírási hibákért az oldal nem vállal felelősséget,és én sem! :D)

Végre imhol az idő midőn a társulás elveszett tagja előássa magát csodaország színes forgatagából,és megmutatja hogy míly csodás mutatni valót hozott magával.

Kezdeném egy kis ismertetővel,és flashback-el, hogy mindenki tisztában legyen a miért-el és a hogyan-al.

 Február-Március környékén összeröffent a társaság Tominál egy jó fajta eszem-iszomra, amit megfejeltünk egy in depth brain sztorminggal is.

Tomi annak idején akart pár egyedi inkvizítori modellt,amikhez kellett neki artwork, fel is kérte hát Sanyi mesterünk hogy használja mágikus képességeit és formázzon pár képet a warból de hirtelen. És lőn így elkészült 3 db fantasztikus kép, amelyek alapján elkészült 4 db fantasztikus modell, mondanom sem kell artworker a Sanyi volt, a szkrecc/GS szaki meg a Tomi.

Ezekre a modellekre én minden egyes ott tartózkodásom idején csorgattam a nyálam a vitrinen keresztül, és persze dicséretekkel is illettem őket, ez nem volt másképp a brainstorming napján sem, így esett hogy Sanyi és Tomi a hátam mögött összedugták a fejüket és felvetették az ötletét annak, hogy fessem ki a modelleket, így téve 100%-os TMT munkává őket, nagy örömmel igent bólintottam és így jutottunk el ehhez a cikkhez.

2011 aug. 19

Isten hozott Dr McMourning csodálatos birodalmában!

SZERZŐ: MARNEUS 16:12

Üdvözletem ! 

Mint ahogyan a korábbi posztokból kiderült, valami nagy(obb) dolog készül a Manufactura műhelyében. Nos , örömmel jelenthetem elkészült a mű. Ez pedig nem más mint egy Display Base Dr MCM-nak és hűséges csapatának. Aki nem tudná MCM a Malifaux nevezetű játék Resurrectionist frakciójának egyik Mestere.... :) Szerencsére Tippi kolléga is megfertőződött eme remek járvánnyal és tőle érkezett a felkérés , hogy csináljak/junk egy ilyen szörnylabort.

Az építés majdnem két hónapot vett igénybe. Ezen idő alatt elhasználtam 2 doboz gombostűt (szvsz olyan 500 db ) , 25 tubus pillanatragasztót és egy adag egyéb kacatot és vacakot pár eredeti műanyag alakatrészt és ki tudja mennyi styrolt. A végeredményt alant láthatjátok képekben. Fontos megemlítenem , hogy az egész mű vizuális atyja aki az "Artworkoket" is készítette Transferatu a festés pedig a tulajdonos Tippi feladata lesz.

Az Artworkok :

Kályha

 

A keltető:

 

2011 aug. 01

Címkék: épület green konvert szkreccs malifaux styrol

TMT MANUFAKTURA

A TMT Manufaktúra egy baráti társulás, amely egyedi figurák megtervezésével-kivitelezésével-festésével foglalkozik, ezenfelül tereptárgyak és terepasztalok készítésével.A blogunk célja, hogy minél szélesebb körben ismertek legyünk, hogy berobbanjunk a köztudatba, és természetesen hogy nyomon követhetőek legyenek a munkáink.

Tagok:

Bíró Sándor alias Transferatu (az első T): Grafikus tervezés, szkrecsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat. Beteg elménk által megálmodott világot Ő veti papírra.

Boros Tamás alias MAC(az egyetlen M) : Konvertálás, szkreccsbuild, tereptárgy készítés és minden egyéb kézügyességet megkívánó feladat.

Tombi Tibor alias Tippi (az utolsó T) : Festés

Címkék

2011 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2014 (5) 2015 (1) 2016 (3) 2017 (1) 40k (9) A (1) acolyte (1) angel (1) art (1) átvezető (7) baráti (2) beach (1) bemutatkozás (1) Bemutató (1) bike (1) brainstorm (1) character (2) Címkék (2) CMON meghívó (1) conversion (11) convert (7) counters (2) daemon (2) dark (1) day (1) deathskull (3) deff (2) diorama (6) dread (2) dreadnought (1) dwarf (1) DZC (4) épület (9) eszköz (1) évkezdő (1) fallen (1) Fantasy (7) fantasy (1) festés (9) flames (1) games (1) gamesday (6) grafika (2) green (9) greenstuff (2) heresy (1) ismertető (3) jam (1) Khador (5) kicsomagolás (2) kitbash (17) Kommentár nélkül (1) konvert (12) KOW (1) közös Cikk (1) malifaux (7) MalifauxJam (2) Móvár (2) nemzetközi (2) nurgle (1) of (1) ogre (1) ork (8) paint (6) painting (3) reklám (1) renowar (1) stuff (3) styrol (18) szabály (1) szkreccs (14) szpííd (2) talp (1) terrain (2) terv (6) törpe (3) Tutorial (7) Uj játék (4) Új játék DZC (3) unclean (1) verseny (9) waagh (1) war (1) warhammer (14) Warmachine (5) western (6) ww2 (2) Címkefelhő

Friss topikok

süti beállítások módosítása